Csak ma gondoltam így a tegnapra. Már most szörnyen nehéz. Ezért vagyok megint itt. :) Kigyógyulni? Elfelejteni? Lezárni? Túllépni rajta? Igen. Igen. Erre van szükség. Különben belepusztulok a reménytelenségbe. Nagyon szeretem. Akartam ezt a szerelmet. Akartam őt. Soha senkit nem akartam még ennyire. Még nem tudom mikor, hol, mivel rontottam el. Jó lenne egyszer majd az ő magyarázataival, vagy válaszaival szembesülni. Akkor okosabb lennék. Tanulnék a saját káromon. Tudtam, tudom most is.... a család erősebb. Amíg nem utálják egymást, amíg társak, addig én nem férek bele. A gyerekek pedig a legfontosabbak. Ez a normális. És ez nem jelenti azt, hogy akkor én nem vagyok az. Nekem is fontosak a gyerekeim. A legfontosabbak. De ha magammal nem törődök, ha magamnak nem adok meg legalább egy minimális lehetőséget a kikapcsolódásra, a boldogságra, akkor ők is isszák a levét. Hiányzik. Nem tudok nem gondolni rá. De erősnek kell lennem. Nagyon erősnek. Nem fog írni, nem fog jelentkezni. Mert megkértem. Mert ő is szeret. A maga módján.
tavaszi napforduló
2012.03.22. 08:48
Címkék: Címkék
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://semmisemtokeletes.blog.hu/api/trackback/id/tr304332318
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.