ül és vár csak..... értem én persze, tudom mit érez. ugyanilyen voltam régen. hűség, hazugság, árulás, lelkifurdalás, boldogtalanság, üresség, szeretethiány... idő kell hozzá. idő, hogy megértse önmagát, hogy ne a világ véleménye határozza meg az önértékelését. sok pozitívum kell az életében, visszaigazolások, önbizalom, önbecsülés. ha az a nő okos, érteni fogja és nem hibáztatni. ha szereti meg tudja bocsájtani, meg is értené, belátná, hogy visszatartja. sokáig talán előre vitte, de már nem. nem tudom, nem ismerem. őt sem. 20 év esett ki az életünkből, nem tudom mi mindenen mentek át együtt. ő sem tudja rólam. de nem is kell. nem akarom elvenni tőlük. szeretem. szerelemmel szeretem. egyedül őt. nem tudok másra gondolni. ha néha mégis, az csak végső elkeseredés, pótszer, önámítás, hülye játék...
a szerelem olyan, akár, akár a tenger...szükségem van rá, az érzésekre, amit kelt bennem. élek tőle. vagyok, tele mindenfélével, még ürességgel is tele. nincs közöm hozzá és úgy a társam...igen. képtelen vagyok lemondani róla. elmúlik. majd elmúlik. mondogatom. de nem hiszem. elmúlik? soha. ezt érzem most, hogy soha.
látom talán hamarosan. muszáj látnom. ha csak mellette lehetnék, már az is elég. bár nagyon vágyom a testi kapcsolatra is vele, de ha nem megy, az sem baj. a vibrálást akarom, a légszomjat, a pulzusszám növekedést, ugorjon ki a szívem...pattanjon szikra köztünk, ha a bőrömhöz ér. erre vágyom. szemmel szeretkezni. látni a vágyat az ő szemében is, érezni, ha hozzámér mekkora önuralom kell, hogy ne lépjen tovább. a feszültség hiányzik, az adrenalin kell... tovább mennék, veled mennék tovább...elfogyni az ölelésben... az ölelésére vágyom, lassú, hosszantartó mozdulatokra. rá vágyom. csak rá.
