Alig három órája, hogy írtam. Valami ilyesmi szenvedés lehet leszokni a cigiről, vagy valami drogról. Pótcselekvés kell. El kell terelnem a figyelmem, a gondolataim. De nem köt le a munka, pedig bőven lenne mit csinálni... mégis a postám nézegetem, a telefonom figyelem. Tiszta hülye vagyok! Attól félek pont nem halottam egy sms jelzést, vagy ki tudja, épp nem figyeltem, és te kerestél...
Ááááá, de utálom magam ilyenkor! Véget kéne vetni ennek! Ezredszer mondom magamnak, és már hányszor megpróbáltam. De a baj az, hogy csak az eszem diktálja ezt, csak reálisan gondolkodva határozom el, aztán megint elvisznek az érzelmeim egy teljesen más irányba. Szerelmes vagyok! Nincs mese, ezt nem lehet másképp nevezni. Jó és rossz egyszerre! Annyira fel tud pörgetni, annyira le tud rombolni, de összességében azt érzem, igenis kell!
Szeretem érezni, hogy meghódítottalak, szeretem alávetni magam a te hódításodnak, szeretlek látni, hallani, érezni, tudni rólad. De most megint büntetsz. Lehet nem tudatosan engem akarsz büntetni, inkább magadat, mert megcsalod a felséged, mert gyötör a lelkifurdalás, mert szükséged van a hátország nyugalmára. És ez nem érhető el, csak ha velem nem beszélsz, nem találkozol, nem szeretkezel. Aztán eltelik egy nap, két nap, egy hét, és nem bírod. Na, jó! Játszuk a kibírjatovább játékot. Hisz úgyis csak játék az egész! NEM IGAZ???
