Nem tudom mikor leszek nyugodtabb. Mikor lesz végre olyan, hogy ha elhatározom véghez is viszem. Nem szabad hívnom, nem írhatok, nem üzenhetek...csak magamnak ártok vele. És kettőnknek. Mit szeretek benne? Mit akarok ettől a kapcsolattól? Reménytelen, esélytelen. Olyan, mintha tizenéves lennék... pedig már nem vagyok. Nagyon nem!
Ha reggel kivártam...de hát mit lehetett volna reagálni egy ilyen sms-re? Semmit. Azt is kellett volna. Csöndben várni. Várni, míg ő üzen hatot, ír, hív, jön... De nem tudom, megtenné e. ÉS hogy tudhatom meg? Csak úgy, ha kivárom. Úgyhogy most marad ez a felület. Ha úgy érzem muszáj lenne kapcsolatba lépnem vele bármilyen formában, hát nem fogok. Előveszem ezt a virtuális naplót, és ide fogom leírni, amit neki szánnék. Csak mert talán így kibírom. Talán így lehetek elég erős. Remélem kifizetődik.
